Egyesületünk jelképe: Gorgófő
2015. January 27. Tuesday
Mit tudunk a Gorgóról?
Ez a mítosz, teljes egészében egy írónál sem található meg, csupán töredékekből állítható össze a legrégibb képes ábrázolatok segítségével. Amiben minden forrás egyetért, az talán a Gorgók eredete. Hésiodos az Istenek születésében három Gorgóról beszél. Ők Phorkys és Kétó tengeri istenek leányai, a Graiák (Ládón, Ekhidna és Thoósza) hugai: Stheno, Eryalé és Medusza. A történetekből az is világosan látszik, hogy hármuk közül Stheno és Euryalé halhatatlanok voltak, míg Medusza halandó. Egyértelmű még az a tény, miszerint Medusza valami módon várandós lett Poszeidón tengeristentől. A források itt rögtön szét is válnak, s a gorgók történetét mind másként mesélik el.
Egy monda szerint messze nyugaton, az Okeanos túlpartján, a holtak országának s a boldogok lakhelyének szomszédságában élt egy borzasztó szörnyeteg, kit félelmes ordításáról Gorgónak, másképp pedig Meduszának (hatalmas) neveztek, Stheno (erős) és Euryalé (messzeugró) nevű két nénjével, kikre később szintén átszállt a
Gorgó név. Arculata széles, kerek és dühtől torzított, tompa orral, szélesre vont szájjal, kiöltött nyelvvel, disznófogakkal s tágra meredt szemmel, hajfürtjei ércből vannak s kigyóktól átszőttek. Ez az érc játssza a mítoszban a legjelentékenyebb szerepet, aki ezt meglátta, vagy a Gorgó szemébe tekintett, kővé vált. Tőle való féltében minden isten és ember gyűlölte az egy Poszeidón kivételével, akitől Chrysaort, az aranyfegyverzetű hőst és Pegasost, a szárnyas lovat fogadta méhébe.
Más költők, írók szerint valamikor mindhárman szépek voltak, de
Medusza egyik éjjel együtt hált Poszeidónnal Athéné egyik templomában, s ezért az istennő mérgében nagyfogú, fémszárnyú, vigyorgó pofájú, hosszú agyarú, lelapult orrú, viperahajú szörnyetegekké változtatta mindőjüket, akiknek tekintetétől az emberek kővé dermedtek.
Fellelhetők olyan változatok is, miszerint a Gorgók egyenest a Hádész kapujának őrzői lettek volna, és az ókori világ nyugati peremén éltek.
Egy monda szerint messze nyugaton, az Okeanos túlpartján, a holtak országának s a boldogok lakhelyének szomszédságában élt egy borzasztó szörnyeteg, kit félelmes ordításáról Gorgónak, másképp pedig Meduszának (hatalmas) neveztek, Stheno (erős) és Euryalé (messzeugró) nevű két nénjével, kikre később szintén átszállt a
Gorgó név. Arculata széles, kerek és dühtől torzított, tompa orral, szélesre vont szájjal, kiöltött nyelvvel, disznófogakkal s tágra meredt szemmel, hajfürtjei ércből vannak s kigyóktól átszőttek. Ez az érc játssza a mítoszban a legjelentékenyebb szerepet, aki ezt meglátta, vagy a Gorgó szemébe tekintett, kővé vált. Tőle való féltében minden isten és ember gyűlölte az egy Poszeidón kivételével, akitől Chrysaort, az aranyfegyverzetű hőst és Pegasost, a szárnyas lovat fogadta méhébe.Más költők, írók szerint valamikor mindhárman szépek voltak, de
Medusza egyik éjjel együtt hált Poszeidónnal Athéné egyik templomában, s ezért az istennő mérgében nagyfogú, fémszárnyú, vigyorgó pofájú, hosszú agyarú, lelapult orrú, viperahajú szörnyetegekké változtatta mindőjüket, akiknek tekintetétől az emberek kővé dermedtek.Fellelhetők olyan változatok is, miszerint a Gorgók egyenest a Hádész kapujának őrzői lettek volna, és az ókori világ nyugati peremén éltek.
Egy bizonyos. Medusza végzetét az ifjú Perzeusz okozta, de ennek mibenlétéről ugyancsak megoszlanak a vélemények. Az általánosan elfogadott változat szerint Perzeusz, Zeusz halandó nőtől származó fia, Pallasz Athéné segítségével veszi fel a harcot a rémséges szörny ellen, hogy a gorgófő segítségével kiszabadíthassa Androméda etiópiai királynőt. A történet, amint Perzeusz levágja a Medusza fejét Athéné segítségével, gyakori témája az irodalomnak és a képzőművészetnek egyaránt. Lukianos a Tengeri párbeszédekben úgy meséli, hogy Athéné a pajzsát tartotta Perseusnak, hogy annak tükrében lássa a Meduszát, mivelhogy annak szemtől szembeni megpillantása azonnali halálát okozta volna a hősnek. Más elbeszélések szerint Perzeusz a saját pajzsát használta a rém szemmel tartására, minek segítségével győzedelmeskedett az alvilági erőkön. Álmukban lepte meg a gorgókat, levágta Medusza fejét egy sarló alakú fegyverrel, kinek megcsonkított testéből a kibuzgó vérrel előugrott Chrysaor és Pegasos. A két néne felébredvén, szélgyorsasággal indult a gyilkos üldözésére, de az szerencsésen eljutott keleti hazájába. A gorgófő (gorgoneion) ereje, melynek kihulló vére csodás rontó és gyógyító erővel bírt, most reá szállt át, majd Athéné elvette tőle és pajzsára
illesztette amelytől az rémítő, lebírhatatlan fegyverré vált.
illesztette amelytől az rémítő, lebírhatatlan fegyverré vált.A történet egyik ősibb változata szerint maga Athéné öli meg a Gorgót. Innen kapja a Gorgóölő melléknevet és eszerint a Gorgóneiont (a Gorgófőt) is saját jogon viseli a pajzsán, nem Perzeusz ajándékaként.
A művészetben a Gorgó a Kr.e. 7. században jelenik meg, keleti hatásra. Az archaikus művészetben rémisztő külsejűnek mutatják. Eleinte gyakoriak egészalakos ábrázolásai is, rendszerint térdelőfutásban, később azonban uralkodóvá válik a Gorgófő, széles arccal, rémisztő szemekkel, kidugott nyelvvel, kígyókkal a hajában, gyakran négy szárnnyal és néhaszakállasan. 
Mint bajt elrettentő szimbólum gyakori pl. pajzsokon, kapukon, hajókon,csészéken, de sírokon is.
A templomok és szentélyek
homlokzatát, síremlékeket gyakran díszítették Gorgó-fővel, mert azt tartották róla, hogy távol tartja a gonosz szellemeket. Ugyanebből a megfontolásból a katonák pajzsát is ez díszítette.
Külseje idővel megszelídül, és Kr.e. 400 környékén már kifejezetten szépségnek ábrázolják, a hellénizmus idején pedig nem rémisztő, hanem megrémisztett alaknak mutatják.
Mint bajt elrettentő szimbólum gyakori pl. pajzsokon, kapukon, hajókon,csészéken, de sírokon is.A templomok és szentélyek
homlokzatát, síremlékeket gyakran díszítették Gorgó-fővel, mert azt tartották róla, hogy távol tartja a gonosz szellemeket. Ugyanebből a megfontolásból a katonák pajzsát is ez díszítette.Külseje idővel megszelídül, és Kr.e. 400 környékén már kifejezetten szépségnek ábrázolják, a hellénizmus idején pedig nem rémisztő, hanem megrémisztett alaknak mutatják.